1. rész

Seoul mindenki szemében gyönyörű város volt. Az emberek szerettek itt élni. A mindennapi nyüzsgés, a rohanás megszokott volt az itt élők számára. Én is szerettem ezt a várost... de volt valami, ami nagyon fájt és kénytelen voltam ezzel a tudattal tengetni itt a mindennapjaimat. Ugyanebben a városban éltek a kedvenc énekeseim. Mások lehet furcsán néznének rám emiatt, vagy a barátnőmre, aki ugyanígy érez. Nagyon rossz volt azzal a tudattal élni, hogy ebben a városban laknak és én még csak nem is láthatom őket. Olyan elérhetetlenek, mintha én a Földön, ők pedig a Holdon lennének. Leírhatatlan, hogy mit jelentenek számomra. Különösen az egyik tag. Ha nevet, én is nevetek. Ha sír, én is azt teszem. Ő nem is tudott a létezésemről és nem is tudott róla de rengeteg mindenben segített nekem. Elgondolkoztam, hogy mégis milyen lehet vele. - Talán soha nem fogom megtudni de akkor is szebbé tette és teszi a napjaimat. - gondoltam sokszor. Amíg nem tapasztalja meg az ember ezt az érzést... addig ezt nem értheti. Személyesen még nem is láttam csak képekről, meg videókról... mégis úgy éreztem, hogy ismerem és tudom milyen ember... mégis úgy éreztem, hogy ő sohasem hagy cserben és mindig velem van. Hogy kiről van szó és ki vagyok én?

A nevem Park HeeShen, a barátaimnak csak Shenii. Seoulban élek a szüleimmel és 17 éves vagyok. Halálosan szerelmes vagyok Son DongWoonba és rajongok a B2ST nevű bandáért. A legjobb barátnőm Yumi, szintén így érez de az ő szíve Yoon DooJoon felé húz. Egy napon, mint általában, Yumi suli után átjött hozzánk. Ez is olyan nap volt, mint a többi. Pontosabban mégsem. 
- ÚRISTEN SHENII! - kiáltott fel Yumi.
- Mi a frász van? Pókot láttál? - rohantam be a szobába. 
- Nem... B2ST koncertet. 
- Ja, megint azt nézel Youtube-on? 
- Igen de hamarosan élőben is nézni fogjuk. 
- Aha...
- Nem, Shenii ez most komoly! Koncertet adnak két hét múlva itt Seoulban, a sportcsarnokban!
- MICSODA?! - Mint akit rakétából lőttek ki, odarohantam a géphez. Alig tudtam elhinni amit látok. Valóban B2ST koncert lesz Seoulban, két hét múlva. Már régóta terveztük Yumival, hogy elmegyünk de eddig vagy a szüleink, vagy az anyagi helyzetünk, vagy más dolog tett keresztbe. Elhatároztuk, hogy a következő koncertnél SEMMI sem állhat az utunkba. 
- ÚRISTEN YUMI! Holnap suli után azonnal megveszem a jegyeket! 
- Nem kéne előbb megbeszélni a szüleinkkel? Tudod milyenek...
- Nem érdekelnek! Yumi... ezt most nem szúrhatja el semmi... megfogadtuk, hogy a következő koncertre bármi áron eljutunk!
- Igaz... akkor ez esetben... SHENII MEGYÜNK B2ST KONCERTRE! - mindketten visítoztunk és azon a napon, semmi sem tudta volna elrontani a kedvünket.
Másnap suli után rögtön rohantam a legközelebbi jegyirodába, hogy megvegyem a jegyeket. Nem hittem el amikor mondták, hogy már csak kettő... ismétlem... KETTŐ VIP jegy maradt, a többi pedig átlagos jegy volt. Azonnal lecsaptam rájuk. Hihetetlenül boldog voltam, amikor a kezemben tartottam a jegyeket. 
- Úristennnn. - ugráltam, kezemben a jegyekkel és próbáltam halkan kiabálni de nem jött össze. Az összes közelemben lévő ember engem nézett. 
Yumival megbeszéltük, hogy nálunk találkozunk, úgyhogy rohantam is haza. Yumi már a ház előtt várt. 
- Na? Megvetted? MEGVETTED? - támadott le azonnal Yumi.
- Hát... az a helyzet... hogy... elfogyott az összes jegy... - ugrattam.
- MICSODA? A KONCERT ELŐTT KÉT HÉTTEL? EZT UGYE MOST NEM MONDOD KOMOLYAN? - látszott, hogy mindjárt sír...
- Vagyis... csak az összes VIP jegy fogyott el, merthogy az utolsó kettőt... ÉN VETTEM MEG! - Ekkor előkaptam a két VIP jegyet és meglobogtattam őket Yumi szeme előtt.
- E... ez... ez... ez... a... m... és... Doo... és... a...
- Igen Yumi. - vigyorogtam.
- ÚRISTEN! - Yumi a nyakamba ugrott és együtt visítoztunk örömünkben.
- De... valamikor azért el kéne mondani anyáéknak...
- Figyelj... saját zsebpénzünkből vettük meg a jegyeket, elég idősek vagyunk, szóval nem szólhatnak bele...
- De azért nem árt tudniuk róla... 
- Jó, majd ma este elmondom nekik. - mondtam. Most nem akartam az esetleges akadályokról beszélni. NEM. Most nem lesz akadály!
Ám amikor este oda érkeztem, hogy közöljem anyáékkal a hírt vacsoránál, eléggé beparáztam. 
- Anya... apa... valamit el szeretnék mondani...
- Ajjaj... rosszul kezdődik... rossz jegyet kaptál valamiből, amiből nem kellett volna? - tette le anya a tányérokat az asztalra.
- Nem... nem sulis dolog...
- Hallgatunk... - mondta apa.
- Tudjátok, hogy régóta szeretnék eljutni B2ST koncertre és...
- Lányom, ezeket a köröket már milliószor lefutottuk... ne kelljen még egyszer. 
- Hallgassatok végig! Szóval... amikor legutóbb nem tudtunk elmenni a koncertre az anyagi gondok miatt, Yumival úgy döntöttünk, hogy gyűjteni fogunk a következő koncertig, hogy aztán meg tudjuk venni a jegyeket. Így is tettünk. Tegnap Yumival láttuk a neten, hogy két hét múlva a B2ST koncertet ad a Seoul-i Sportcsarnokban. Én pedig... ma elmentem és vettem két VIP jegyet.
- MICSODA?!...
- Anya, apa meg kell értenetek! Ti nem tudjátok, hogy a B2ST mit jelent nekünk! Muszáj legalább egy koncertjükre eljutnunk az életben! Egész évben erre gyűjtöttünk! Anya kérlek! Apa kérlek! Had menjek el! A jegyeim is jók! El kell engednetek! Kérlek! 
- Nagyon rosszul esik, hogy nem szóltál nekünk előbb! - mondta anya.
- Tudom de meg kell értenetek! Ti is voltatok fiatalok!
- Szóval szerinted én öreg vagyok? 
- Anya, tudod hogy értem!
- Jól van, menj fel a szobádba, apáddal kettesben akarok beszélni!
Tudtam, hogy ez náluk azt jelenti, hogy elengednek, mivel ha valamire nemet akarnak mondani, azonnal rávágják, hogy nem. Ha viszont igennel akarnak válaszolni, mindig ezt csinálják.
Felszaladtam a szobámba, rávetettem magam az ágyra és vártam. Pár perc múlva anya nyitott be. 
- Lejöhetsz. - meg sem várta a válaszom, kiment.
Leszaladtam, leültem az asztalhoz és várakozón néztem rájuk.
- Na, hogy döntöttetek? 
- Apáddal úgy döntöttünk, hogy... elmehetsz. 
- Ezaz! Úristen köszönöm, ti vagytok a legjobb szülők! - megpusziltam őket, majd szaladtam fel a szobámba, hogy elújságoljam Yuminak a hírt. 
- Hé, mi lesz a vacsorával?
- Majd eszem később! - ezután, már csak a szobám ajtajának csapódását lehetett hallani.

A napok hihetetlenül lassan teltek a koncertig de végre eljött a nagy nap! A koncert napja!
- Úristen Yumi el sem hiszem, hogy megyünk! - rohangáltam fel alá a szobámban.
- Oké csak siess már a készülődéssel, mert elkésünk! - vigyorgott Yumi.
- Mindjárt kész vagyok!
Öt perc múlva, teljes harci díszben álltam meg a szobám közepén.
- Mehetünk! 
- Végre!
Amikor odaértünk, hatalmas, kígyózó sort pillantottunk meg. 
- Te... úr... isten... mire itt bejutunk... - Yumi szájtátva nézte a sort. Amikor rámnézett, a könnyes szemeimmel találta magát szembe. - Shenii mi a baj?
- Yumi... - hangom elcsuklott.
- Mi van? - kezdett ideges lenni.
- A jegyek...
- MI VAN VELÜK?!
- O... otthon hagytam őket! - sírtam el magam.
- EZT UGYE MOST NEM MONDOD KOMOLYAN? NEM LEHETSZ ENNYIRE SZERENCSÉTLEN! - kikapta a táskát a kezemből és idegesen kutatni kezdett benne. Miután nem találta őket, így szólt: - Már nincs időnk visszamenni, én pedig erre a koncertre bejutok! Gyere! - Yumi megragadta a karom és húzni kezdett maga után...